Vietnám, ahogy mi szeretjük.

Az Aranyhíd egy 150 méter hosszú gyaloghíd a Bà Nà-hegyen, amely ívben nyúlik ki a hegyoldalból, és úgy fest, mintha két hatalmas, viharvert kőkéz tartaná. 2018-ban nyílt meg, közel 1500 méter magasan fekszik, ezért itt érezhetően hűvösebb van, mint a tengerparton, és gyakran felhők úsznak át a hídon.

Bà Nà 1919-ben francia hegyi üdülőhelyként indult; ma közel 5,8 kilométer hosszú kabinos felvonó visz fel az erdős hegyoldalak fölött a csúcs környékére. Az Aranyhíd a nap első óráiban a legcsendesebb, amikor a legtöbb látogató még nem ért fel, és a reggeli fény lágyan esik a két kőszínű kézre.

A Márvány-hegyek öt mészkő- és márványdomb Đà Nẵngtól délre, mindegyik az öt elem egyikéről kapta a nevét. A Thủy Sơn belsejében az Âm Phủ-barlang a buddhista pokol képeit mutatja démonokkal és a tetteket mérő mérleggel, majd meredek lépcső vezet fel a napfényre. A várostól északra emelkedő Sơn Trà, vagyis a Majom-hegy ritka vöröslábú ruhásmajmoknak ad otthont.

A Thủy Sơn az egyetlen a Márvány-hegyek közül, amely látogatható: kőlépcsők vezetnek pagodák és barlangszentélyek mellett a partra néző kilátópontokig. A Sơn Trà-félszigeten a Linh Ứng pagoda fehér Lady Buddha szobra 67 méter magas, és a tenger felé néz; tiszta időben a Mỹ Khê strandról is jól kivehető.

Đà Nẵng a Han folyó és a tenger között terül el: hidak, folyóparti sétány és széles strandok fekszenek egymástól rövid távolságra. A Han piac a Trần Phú utcában, a folyó közelében áll – lent élelmiszer, kávé és kandírozott gyümölcs, fent textil és ruha. Az 1915-ben alapított Cham Szobrászati Múzeum a régi Champa királyság homokkő szobrait őrzi.

A Sárkányhíd 666 méter hosszú acélsárkányként íveli át a Han folyót, hullámzó teste mellett összesen hat forgalmi sáv fut. 2013-ban adták át, sötétedés után kivilágítják, hétvégi estéken pedig a sárkány feje előbb tüzet, aztán vizet okád. Ilyenkor a hídon és mindkét parton összegyűlnek a nézők. Közvetlenül mellette áll a Love Bridge a piros szív alakú lámpásaival, a Han folyó partján. Mindkettőhöz elviszünk, 10 € személyenként.

Sötétedés után a Han folyó a város kirakata: a vízről négy kivilágított híd látszik, köztük az 1990-es évek végén épült forgóhíd és a 666 méteres Sárkányhíd. A hajóról nézve mindkét parton fényben úszik a sétány és a városkép, hétvégi estéken pedig a sárkány feje tüzet és vizet okád.

A Đà Nẵng és Huế közötti vasút a Hải Vân-hegyfok körül szorosan a partot követi, alagutak során át, egyik oldalon erdős hegyekkel, a másikon a tengerrel. 2024 márciusa óta külön turistavonat jár ezen a szakaszon, nagyjából három óra alatt teszi meg az utat, közösségi kocsijában pedig huế-i népdalokat adnak elő.

A Hải Vân-hágó mintegy 21 kilométeren át kanyarog egy hegynyúlványon Đà Nẵng és Huế között, legmagasabb pontja 496 méter. A neve tengerfelhő-hágót jelent, a vízről felszálló pára után. Amióta 2005-ben megnyílt a közúti alagút, az átmenő forgalom nagy része a hegy alatt halad, a régi szerpentin pedig főleg a motorosoké és a kirándulóké.

Huế a Nguyễn-császárok székhelye volt; a Császárváros építése 1804-ben, Gia Long alatt kezdődött, vizesárok és mintegy 2,5 kilométer hosszú fal veszi körül. Az 1833-ban épült Ngọ Môn kapun át lehet belépni, onnan tróntermek és a részben újjáépített Bíbor Tiltott Város következnek. A Đà Nẵngból vezető út a tenger fölött 496 méterre emelkedő Hải Vân-hágón halad át.

A huế-i citadella az Illatos folyóra néz, külső sáncai közel tíz kilométer hosszan ölelik körül az óvárost; ezeken belül áll a fallal körülvett Császárváros, amely 1993 óta az UNESCO világörökség része. Az 1968-as harcokban sok épülete elpusztult, a helyreállítás ma is tart. A Đà Nẵngból induló vasútvonal a Hải Vân-hegyfok körül a partot követi, a sín mellett a tengerrel.

Đà Nẵng konyhája közép-vietnámi: a mì Quảng széles, kurkumától sárga tészta kevés, sűrű lével, földimogyoróval és pirított rizsropogóssal, a bún chả cá pedig rizstészta-leves sült halpogácsával. Ezeket többnyire apró utcai konyhákban adják, amelyek egyetlen ételre szakosodtak, és a strandszállodáktól távoli negyedekben találhatók.

A Han piac és a Cồn piac környékén minden sarkon étel készül: a bánh xèót, a garnélával, sertéshússal és babcsírával töltött ropogós sárga palacsintát feldarabolják, és zöldfűszerekkel rizspapírba tekerik, a citromfűszáron sült darált sertéshúst, a nem lụit pedig ugyanígy eszik. A standok a napszakkal együtt nyitnak és zárnak, ezért reggel és este más ízek várnak.

Naplemente után Đà Nẵng megváltozik: a Han folyó hídjait kivilágítják, a családok kiülnek a sétányra, az utcai konyhákban pedig begyújtják a faszenes grilleket. Az este a bánh xèo és a nem lụi ideje, meg a bánh tráng cuốn thịt heóé: főtt sertéshús rizspapírba tekerve, zöldfűszerekkel, erős illatú mắm nêm szószba mártva.

A közép-vietnámi konyha a piacon kezdődik: friss zöldfűszer-kötegek, rizspapír, kurkuma, a közeli partról érkező hal és az erjesztett szószok, amelyek az ételek mélységét adják. Az olyan helyi klasszikusok, mint a mì Quảng vagy a bánh xèo, kevés fogást, de a savanyú, sós, édes és csípős ízek gondos egyensúlyát kívánják – ezt saját kézzel a legjobb megtanulni.

Đà Nẵng három nagyon különböző arca: az Aranyhíd a hűvös Bà Nà-hegyen, ahová közel 5,8 kilométeres felvonó visz fel; a Márvány-hegyek, öt sziklás domb barlangszentélyekkel és pagodákkal a part közelében; és a Sárkányhíd, egy 666 méter hosszú acélsárkány a Han folyó fölött, a város közepén.

Đà Nẵng modern kikötőváros hidakkal és hosszú strandokkal; a tőle délre fekvő Hội An ennek az ellentéte. Hội An óvárosa a 15. és a 19. század között kereskedelmi kikötő volt, 1999 óta az UNESCO világörökség része. Szűk utcáin több mint 1100 favázas épület maradt fenn, köztük áll a fedett Japán híd is.

A tengerjáró hajók itt két kikötőt használnak. Tiên Sa a Sơn Trà-félszigeten fekszik, mintegy 10 kilométerre Đà Nẵng központjától; délebbre a Márvány-hegyek és Hội An következnek. Chân Mây mélyvízi kikötő nagyjából 45 kilométerre északra Đà Nẵngtól és körülbelül 65 kilométerre Huếtől, a Lăng Cô-öböl és a Hải Vân-hágó közelében.

A Mỹ Khê Đà Nẵng városi strandja: széles, világos homoksáv, amely lankásan lejt a tengerbe, pár percre a központtól. A helyiek hajnalban jönnek úszni és tornázni, késő délután pedig visszatérnek. Északon a Sơn Trà-félsziget zárja le az öblöt, lejtőjén a 67 méteres Lady Buddha szoborral; az amerikai katonák China Beach néven ismerték ezt a partot.

Az SHB Đà Nẵng a 2026/27-es idényben a V.League 1-ben, a vietnámi labdarúgás élvonalában játszik. Hazai pályája a Hòa Xuân városrészben álló, 20 000 férőhelyes Chi Lăng Stadion, amelyet 2025 végéig Hòa Xuân Stadionnak hívtak, majd a klub egykori belvárosi pályájának nevét kapta meg. A lelátókon főleg helyiek ülnek, így egy meccs a közép-vietnámi futball hétköznapjaiba enged bepillantást.

Sötétedés után a Hội An óvárosa mentén folyó Hoài folyó megtelik kézzel evezett, lampionokkal díszített kis facsónakokkal. A vízről jól látszanak a kivilágított parti házak. A lótusz alakú, gyertyás papírlámpásokat hagyományosan az ősökre emlékezve engedik a vízre, és közben egészséget, szerencsét kívánnak maguknak és szeretteiknek.

A Bảy Mẫu kókuszerdő Cẩm Thanhban fekszik, mintegy 3 km-re Hội An óvárosától, a Thu Bồn folyó torkolatának közelében. Kerek, bambuszból font kosárcsónakokkal eveznek a nipapálmákkal szegélyezett szűk csatornákon, az evezősök pedig szívesen megmutatják, hogyan pörög a csónak egy helyben. A név az erdő eredeti méretére utal: hét mẫu, ami egy régi területmérték.

A Hội An Memories Show szabadtéri előadás a Hội An Memories Landben, egy kulturális parkban, amely az óvárostól délre, egy folyami szigeten fekszik. Mintegy 500 szereplő játszik a nagyjából 25 000 m²-es színpadon, és beszélt szöveg nélkül, tánccal és zenével mesélik el, hogyan lett egy földműves faluból kereskedőkikötő. A bemutatót 2018-ban tartották.

Hội An óvárosa a 15. és a 19. század között kereskedőkikötő volt, az UNESCO mindössze 30 hektáron 1107 favázas épületet tart számon. A főutcáktól távolabb szűk sikátorok, családi kápolnák és régi kutak bújnak meg. Ide tartozik a helyi tésztaétel, a cao lầu is: a legenda szerint csak az ősi Bá Lễ kút vizével készülhet.

Mỹ Sơn hegyekkel körülvett medencében fekszik, ahol Champa királyai a 4. és a 13. század között hindu templomokat emeltek. Kora reggel a völgy hűvösebb és csendesebb, az alacsonyan beeső fény pedig kiemeli a vörös téglába vésett faragásokat. Innen ered a Thu Bồn folyó, amely Hội An mellett éri el a tengert, és egykor a szentélyt kötötte össze a parttal.

Hội Antól mintegy 36 km-re fekszik Mỹ Sơn, a Champa királyság legfontosabb szentélye, amely 1999 óta az UNESCO világörökség része. A 71 építmény nyolc csoportban áll; a legtöbb homokkő domborművekkel díszített téglatorony, amelyet főként Sivának szenteltek. Mellettük 1969-es bombatölcsérek láthatók, a téglák összeillesztésének módja pedig máig nem teljesen tisztázott.

Hội Anban a főzés azzal kezdődik, amit a piac és a folyó kínál: friss fűszernövények csokrai, rizstészta, hal és rákfélék. Az óvárostól nagyjából 3 km-re fekvő Cẩm Thanh vízi útjain kerek bambusz kosárcsónakok siklanak a nipapálmák között, az apró rákokat pedig bambuszbotra kötött csalival csalogatják elő a gyökerek közül. Ugyanezek az alapanyagok kerülnek később a serpenyőbe.

A folyóparti nyitott piac azóta Hội An része, hogy a város évszázadokon át kereskedőkikötő volt; az UNESCO az óváros jellegzetességei között említi. A helyi konyha az itteni standoknál kezdődik: fűszernövények, rizstészta, friss hal. Az olyan ételeket, mint a cao lầu, amelynek rágós tésztája lúgos vízben áztatott rizsből készül, a környéken kívül alig találni meg.

Hội Anban több mint 400 éve készítenek lampionokat. Az alap egy bambuszcsíkokból álló váz, amelyet a termeszek ellen sós vízben áztatnak, erre feszítik és ragasztják fel sávonként a finom selymet. A váz formája és az anyag színe dönti el, milyen lágy lesz a végén a lámpás fénye, ezért két darab ritkán egyforma.

Hội Anban kétféle lámpás létezik. A bambuszvázra feszített selyemlampionok sorokban lógnak az utcák fölött és a csónakokon; a gyertya köré lótuszvirágként hajtogatott papírlámpásokat a Hoài folyóra engedik. A város 1999 óta minden holdhónap 14. napján lampionünnepet tart, és a folyóról mindkét fajtát egyszerre lehet látni.

Hội An konyhája a kikötővárosi múltból nőtt ki, és néhány étel szorosan a városhoz kötődik. A cao lầu rágós, sárgás rizstésztából, sertéshúsból, zöldekből és babcsírából áll, csak kevés lével; a mì Quảng a másik helyi tésztaétel, amelyet a piaci standokon árulnak. Enni sokszor alacsony sámlikon ülve szokás, utcasarkokon és a piacon.

Az óvárosban régi kereskedőházak, kínai gyülekezeti csarnokok és a mindössze nagyjából 10 méter hosszú, fából épült Japán híd állnak olyan utcák mentén, amelyek vonala a kereskedelem kora óta alig változott. A Hoài folyó túlpartján, az An Hội szigeten az éjszakai piac a Nguyễn Hoàng utca mintegy 300 méterét tölti meg ételes és lampionos standokkal.

Hội An környéke lapos deltavidék, amelyet a rizsföldek és veteményesek közötti keskeny utakon könnyű kerékpárral bejárni. A Cẩm Kim folyami szigeten a Kim Bồng-i ácsok mintegy 500 éve dolgoznak fával: egykor hajókat építettek a kereskedőknek és házakat a városnak. Sást ma is termesztenek itt, és gyékényszőnyeget szőnek belőle.

Trà Quế mintegy 3 km-re fekszik Hội An óvárosától, a Cổ Cò folyó mellett, ahol a családok közel 400 éve termesztenek zöldséget. Nagyjából 40 hektáron több mint 20-féle levélzöldség és fűszernövény nő, amelyeket a folyóból gyűjtött vízinövénnyel trágyáznak. A falu saját étele a tam hữu, egy garnélából, sertéshúsból és bazsalikomból készült kis tekercs.

Hội An óvárosától néhány kilométerre gyorsan változik a táj: rizsföldek, Trà Quế fűszernövényágyásai, majd Cẩm Thanh nipapálmái, ahol a Thu Bồn folyó eléri a tengert. Nyitott dzsippel kényelmes tempóban lehet végigmenni a mellékutakon és a gátakon, elég közel ahhoz, hogy látni lehessen, ahogy a gazdák a földeken dolgoznak.

Az óvároson túl a Thu Bồn alsó deltavidéke rizsföldek, homokos földutak, apró falvak és folyóágak mozaikja. A quad megbirkózik azokkal a földutakkal és sáros szakaszokkal, amelyeket a szokásos járművek elkerülnek, így nem az út szélét, hanem a megművelt földeket látni. Maga az óváros mindössze 30 hektár; ez itt az azt körülvevő, sokkal nagyobb táj.

Hội An két arca nagyjából 3 km-re van egymástól. Cẩm Thanhban a sűrű nipapálmák és a szűk vízi utak egykor ellenállóknak adtak menedéket, ma kerek kosárcsónakkal járják be őket. Az óvárosban, amely a 15–19. században kereskedőkikötő volt és 1999 óta világörökség, fából épült kereskedőházak és gyülekezeti csarnokok sorakoznak a Hoài folyó mentén.

Vietnám a világ második legnagyobb kávétermelője, a termés mintegy 97 százaléka pedig sötét, erős robuszta. A kávét lassan, csészénként csepegtetik át egy kis fémszűrőn, amelynek phin a neve, és többnyire sűrített tejjel édesítik. Az egyes vidékeknek saját változatuk van: a tojásos kávé Hanoiból, a sós kávé Huếból származik.

Hội An környékén a rizstermesztés sokáig a vízibivalyra épült: ő húzta az ekét az elárasztott földeken, és ma is ott legel a parcellák szélén. Nem messze innen, Cẩm Thanhban kerek bambusz kosárcsónakok járják a nipapálmák közötti vízi utakat a Thu Bồn folyó torkolatának közelében. Föld, folyó és konyha itt szorosan összetartozik, a helyi ételek mindháromból merítenek.

Hội An óvárosától délre öt-tíz perces kompút vezet Cẩm Kimre, a Thu Bồn folyó egyik legnagyobb szigetére. Itt vidéki az élet: rizsföldek, lótuszos tavak és olyan háztartások, ahol ma is kézzel készítik a rizspapírt és a tésztát. Néhány mester bambusz kosárcsónakot épít, és Hội An gyékényszövőinek többsége is a szigeten él.

A Cù Lao Chàm nyolc szigetből álló csoport, mintegy 16 km-re a parttól Hội An közelében, amelyet az UNESCO 2009-ben bioszféra-rezervátummá nyilvánított. A környező vizekben nagyjából 135 korallfajt jegyeztek fel, ezért a zátonyok a sznorkelezők fő célpontjai. A legnagyobb szigeten, Hòn Laón két halászfalu áll, a látogatókat pedig arra kérik, hogy ne hozzanak nejlonzacskót.

Egy délután a zöldben Hội An mellett. Végigviszünk a rizsföldeken, vízibivalyok mellett, olyan kis utakon, ahová turistabusz nem fér be. A Funny Duck Stop Farmon, amelyet a barátaink vezetnek, kézbe veheted a kiskacsákat, horgászhatsz, és evezhetsz a kerek kosárcsónakban. Naplementekor egy étteremben ülünk közvetlenül a rizsföld mellett, élőzenével és kilátással az égre.

A huếi sárkányhajók orrát festett sárkányfej díszíti, esténként lassan siklanak az Illatos-folyón. A fedélzeten ca Huế szól: ez a kamarazene egykor az udvar és a nemesség szórakozása volt, 2015 óta pedig Vietnám nemzeti szellemi kulturális öröksége. Aki ehhez a Nguyễn-dinasztia stílusát idéző díszruhát is felvesz, a vacsoránál egy kis udvari lakoma vendégének érezheti magát.

Huế és Đà Nẵng között a vasút elválik a főúttól, és a partot követi: a Hải Vân hegytömb körül alagutak során halad át, az ablak alatt közvetlenül a tenger látszik. Előtte Lăng Cô mellett visz el, ahol a hosszú homokos strand mögött lagúna húzódik. A szakaszon 2024 márciusa óta jár turistavonat, egyik kocsiját közép-vietnámi stílusban rendezték be. A mi utunkon élőzene szólt a vonaton.

Naplemente után az Illatos-folyó elsötétül és elcsendesedik, a város fényei veszik át a főszerepet. A vízen a Trường Tiền híd a legfeltűnőbb látvány: hat acélíve 403 méteren ível át, és 2002 óta változó színekben világít. A vacsora alatt közép-vietnámi népdalok szólnak néhány hagyományos hangszer kíséretében, miközben a part lassan elúszik a hajó mellett.

Az Illatos-folyó mintegy 30 kilométert tesz meg a Bằng Lãng-i összefolyástól a Thuận An-i torkolatig; nevét a feljebb fekvő gyümölcsösök virágairól kapta, amelyek ősszel a vízbe hullanak. Délután a legnyugodtabb arcát mutatja: zöld partok, az északi oldalon a citadella zászlótornya és a 105 méter magas Ngự Bình domb. Egy csésze tea a fedélzeten jól illik ehhez a tempóhoz.

A sárkányhajóról nézve Huế a víz mentén sorakozik fel: az északi parton a citadella, feljebb kertek és falvak. A legismertebb kikötőhely a Thiên Mụ pagoda, amelyet 1601-ben alapítottak egy folyó fölötti dombon. Nyolcszögletű, hétszintes téglatornya 1844-ben épült, körülbelül 21 méter magas, és a város jelképévé vált.

Huế 1802 és 1945 között a Nguyễn császárok alatt Vietnám fővárosa volt, műemlékei 1993 óta az UNESCO világörökség részei. Egy városban töltött nap összeköti a fallal körülvett citadellát, a folyóparti Thiên Mụ pagodát és a dombok között fekvő császársírokat a hétköznapokkal, például a Đông Ba piaccal, amely 1899 óta áll mai helyén a folyó partján.

Gia Long császár a 19. század első éveiben kezdte építtetni a huếi citadellát; külső falai mintegy tíz kilométer hosszúak, előttük az Illatos-folyóból táplált vizesárok húzódik. Az 1833-ban épült Ngọ Môn kapun át jutsz a Császárvárosba és a Thái Hòa trónteremhez. A mögötte fekvő Tiltott Bíborvárosból sok minden odaveszett az 1947-es és 1968-as harcokban.

A Nguyễn császárok sírjai annyira különböznek egymástól, mint maguk az uralkodók. Minh Mạng 1840 és 1843 között épült sírjánál mintegy 40 építmény sorakozik egyetlen szigorú tengely mentén, tavak között; Tự Đức a tóparti együttest már életében pihenőhelyként használta; Khải Định 1931-ben elkészült sírja betonból van, belül üveg- és porcelándíszítéssel. A Thiên Mụ pagodában egy 1710-ben öntött harang függ.

1954 és 1975 között a 17. szélességi fok mentén futó Bến Hải folyó osztotta ketté Vietnámot, a Hiền Lương híd pedig az észak és dél közötti vonalat jelölte. A Vĩnh Mốc-i alagutakban mintegy 60 család keresett menedéket a bombázások elől: közel két kilométernyi járat három szinten, ahol 17 gyermek született. Nyugatabbra az egykori Khe Sanh-i támaszpont az 1968-as ostromra emlékeztet.

Három hely Huếban egy nap alatt. A Thiên Mụ pagoda 1601 óta áll egy dombon az Illatos folyó fölött, hétszintes tornya 1844-ben épült. A citadellából 1945-ig a Nguyễn császárok uralkodtak, 1993 óta az UNESCO világörökség része. Az utolsó megálló az elhagyott vízipark a Thủy Tiên-tónál, ahol egy hatalmas betonsárkány ül a víz fölött. A park hivatalosan zárva van. Hogy be lehet-e jutni, az változhat, ezt előre megnézzük nektek.